1.rész: Imádom San Francisco-t!
"Caroline vagyok, tizenhat éves, SanFranciscoban élek. Imádom ezt a várost. Még éjjel is zsongás van, ráadásul imádom a pálmákat, az utcák pedig tele vannak velük. Szinte állandóan süt a nap. Az emberek többsége magas felhőkarcolók valamelyik emeletén lakik, vagy villákban, én személy szerint a Dreamer Street sarkán, a nevelőapám sárgára festett villájában tengetem a napjaimat. Ez most kivételes alkalom, hogy itt lehetek, a nevelőapám ugyanis itt dolgozik nyáron, és most először elhozott magával. Ha körül akarnám írni magam, átlagos lány vagyok tinédzserproblémákkal, mint a szerelem utáni folytonos hajsza, valamint nem vagyok egy magamutogató plázatöltelék, szeretem a hosszú ruhákat, a hullámos frizurákat, amilyen az enyém is. Barna hajjal és szemmel lettem megáldva, a szemhéjamat rendszerint kékes-feketére szoktam festeni, úgy gondolom ez jobban kiemeli a tekintetemet. Így tömören most ennyi. Ja, és a mai jelszó: Imádom San Francisco-t!"A piros falú szobába egy fiatal, harmincnyolc év körüli férfi nyitott be.
-Caroline, negyed óra múlva indulok, viszont ma végre nem fogsz unatkozni. Egy ismerősöm átküldte a fiát. Egy órán belül megérkezik, én viszont rohanok. -mondta halvány mosollyal a férfi.
-Rendben, apa. -válaszolt a lány kissé magába feledkezve, majd elterült a rózsaszín ágyon.
A férfi távozott a szobából, Caroline pedig az ölébe nyomta a laptopját, és a MySpace-n lógott. Mint mindenki az ő korából. Negyed órányi pötyögés után újra elővette a naplóját, és előző bejegyzése alá írt pár hozzáfűznivaló gondolatot.
"Apa nemrég nyitott be. Azt mondta, jön valami gyökér szórakoztatni. Kíváncsi leszek..." -majd csöngettek, Caroline pedig bevágta a naplót az ágy alá.
-Biztos az őrző-védőm... -jegyezte meg cinikusan.
Lerohant az emeletről, majd kissé félve kinyitotta a magas, barna bejárati ajtót. Egy nem túl alacsony, de nem is túl magas, körülbelül 165 centi magas, szinte Caroline-nal egyidős, csokoládébarna szemű fiú állt az ajtóban, félhosszú fekete hajjal. A homloka véres volt, a karja pedig sáros.
-Segíts kérlek. -szólt a fiú ijedten, majd megragadta Caroline kezét.
-Engedj el!
-A barátom bajban van. Nagy bajban.
Caroline sóhajtott.
-Mi történt?
"Aztán a fiú elrángatott valami hülye hotel mögé. Ott találtunk egy rasztahajú srácot, valami Tomot, aki egy autó alá szorult. Nem tudom, hogy a srác miért nem a mentőket hívta, de segítettem neki kihúzni a fiút az autóból. Elvittük a kórházba. Jaj, a legfontosabbat kifelejtettem. Az a Tom irtó jól nézett ki, még szétroncsolt arccal is. Azóta ezzel a fiúval, aki segítséget kért és szintén Tomnak hívják, azóta is jóba vagyok. A sérült Tom pedig továbbra is kórházban. Ha kiengedték, rámozdulok."
Csengettek.
-Megyek! -kiabált Caroline és lesietett a földszintre.
-Ki az kicsim? -kérdezte a lány nevelőapja.
-Semmi, hozzám jöttek. Gyere be. -intett Caroline Tomnak, majd felrohantak a lány szobájába.
Caroline betett Kate Nash-t, majd a zenét bömböltetve a csípőjét kezdte el forgatni a fiú előtt.
-Szereted Kate Nash-t? -kérdezte Tom.
-Igen. Miért? Te is bírod?
-Hogy bírom-e? Tom barátnője. Tök jófej.
Caroline kihúzta a magnót és kivágta az ablakon.
-Ez...ezt miért kellett? -bámult Tom.
-Áh, már régi vacak volt.
-Látom, hogy valami nyomaszt. Elmondod?
-Zavar, hogy két Tom van. Te nem lehetnél inkább Thomy?
-Nekem teljesen mindegy, hogy hívsz. -tűrt el a fiú egy hajtincset a lány arcából.
-Ne. -húzta el fejét Caroline.
-Olyan savanyú vagy ma.
"You said I must eat so many lemons...cuz I am so BITTAH'. Imádom ezt a számot."
-Csak...rossz az idő.
-Odakint 39 fok van.
-HAGYJ BÉKÉN! Kötekedni jöttél?
-Bocs, de te hívtál, hogy beszélni akarsz velem.
Caroline az ablakhoz lépett.
-Sajnálom. Beleszerettem a haverodba. És most...ajj, akkora hülyének érzem magam.
"Why are you being a dickhead for? Stop being a dickhead. Mindig ezt mondom magamnak, ha tudom, hogy barom voltam."
-Hadd mondjak neked valamit.
Caroline a fiú mellé ült.
-Mondd nyugodtan. Figyelek. -bólintott a lány.
-SOHA nem fogsz járni a haverommal. Soha nem járt senkivel. Meghág és vége a kalandnak.
-De az előbb azt mondtad, van barátnője.
-Igen, mert Kate rájött, hogy kell rövid pórázra fogni. Ha legalább egy csókot akarsz Tomtól szex nélkül, azt ajánlom vedd fel Kate-tel a kapcsolatot.
Folytatjuk...
Idézetmagyarázatok:
"You said I must eat so many lemons...cuz I am so BITTAH'."
-->"Azt mondtad biztosan sok citromot eszek...mert olyan savanyú vagyok."
"Why are you being a dickhead for? Stop being a dickhead."
-->"Miért vagy ekkora f.szfej? Állj le azzal, hogy f.szfej vagy."